Doom (2016)

Személy szerint én abból a korosztályból való vagyok, akik a még a kezdeti Doom és Doom 2 játékokon nőttek fel. Örök élmény marad a rendszeres Windows 98 telepítések befejezése, és a Doom játékok élesítése. Imádtam azokat is, így nem is csoda, hogy a legújabb Doom (2016) sem maradhatott ki a sorból. A készítők nagyon jó emléket állítottak a korábbi változatoknak és megmutatták, hogy milyen egy régi kor játéka a mai modern platformokon.

Miről is szól a Doom?

Tulajdonképpen a történet senkit sem érdekel, hiszen nem az a játék célja, hogy különös feladványokat fejtsünk meg, vagy éppen elmélyedjünk az élet rejtelmein. Akik ismerik a játék elődjeit, azoknak nem árulok el nagy titkot, hogy ez a verzió is méltóan hű maradt a megszokottakhoz, és itt is az a lényeg, hogy a lehető legtöbb ellenfelet megöljük, és túléljük az időről-időre jelentkező inváziót. Lényegében ennyi. A játékban 13 pályán keresztül ugyanezt kell tenni, ami valljuk be, egy idő után elég monoton, és talán sokaknak unalmas. A helyszínek változatosak, a fegyverek nagyon jók, az ellenfelek pedig fantasztikusak. No de komolyra fordítva a szót, a történet lényegében a következő:

A játék a Marson játszódik, ahol egy UAC (Union Aerospace Corporation) létesítményt megtámadnak a démonok. A főhős, Doom Slayer egy szarkofágban ébred, és átverekedi magát a Mars felszínén, hogy beindítsa a műholdas rendszereket. A megtalált felvételek és bizonyítékok alapján kiderül, hogy Dr. Olivia Pierce szándékosan ösztönözte a másik dimenzióba vezető portálok megnyitását, ezzel lehetőséget adva a démonoknak arra, hogy átjöjjenek az UAC bázisra, és ezzel az ott szolgáló személyzet tömeges halálát idézzék elő. A szerencsétlenséget az UAC elnöke, Samuel Hayden túlélte (aki egy robotzseni), és próbál mindent megtenni, hogy a maradék állomás ne vesszen oda. A főhős megtudja, hogy Pierce azt tervezi, hogy állandó portált nyisson a pokolra az UAC energia tornyát felhasználva. Samuel arra utasítja Doom Slayert, hogy deaktiválja a tornyot, és védje meg a korlátlan erőforrásokat. Samuel kifejleszt egy olyan rendszert, amivel szükség esetén vissza tudja húzni a Doomguy-t a Marsra, ezért a játékban folyamatosan ugrálunk a Mars és a Pokol között. A pályákon természetesen irtani kell a népet, több főgonoszt is le kell gyűrnünk (Hell Guard, Cyberdemon), míg a végén maga Olivia Pierce támad ránk egy hatalmas gépesített pók formájában. A történet lezárása folytatásra ad okot, hiszen Samuel Hayden a következő találkozásra utal a záró jelenetben.

A játék során kiderül, hogy Doom Slayert a Pokol erői teremtették, ám amiért ezt tették vele, nagyon megharagudott rájuk, ezért elkezdett lázadni a démonok ellen. Megállíthatatlan volt, ezért a legfőbb Titán is megküzdött vele. Miután őt is legyőzte, a démonok papja ráomlasztotta a templomot, és bezárta egy koporsóba, amire egy démoni jelet rakott, hogy soha senki ne nyissa ki. Ám Dr. Samuel Hayden megkereste ezt a koporsót, és elvitte a Marsra, hogy megállítsa a démoni inváziót. Olivia Pierce ezt nagyon rossz néven veszi, így mindent megtesz, hogy megállítsa az akciót.

Játékmenet

Egy biztos, hogy harc közben nem lehet unatkozni. Temérdek ellenfél jön, akiket elég változatosan lehet megölni, hiszen a pályák elég jól felszereltek fegyver és lőszer tekintetében. Nem lehet megállni egy pillanatig sem, mert akkor biztosan vége a játéknak. A főhős szinte minden démonnál gyorsabb, így arra kell törekedni, hogy ne kerüljenek túlságosan közel. A harcok alatt lévő zene kiváló, szintén arra ösztönzi a játékosokat, hogy darálják az ellenfeleket.

Hasonlóan a korábbi játékokhoz itt is kell kulcsokat keresni (piros, sárga, kék) a lezárt ajtókhoz, sőt lehetőségünk van Doomguy figurákat is gyűjteni, amiknek nem sok értelme van, de legalább jól néznek ki. A páncélt és a képességeket a pályákon elhelyezett halott katonák testéből szerzett Predátor tokenekkel és a nagy fehér dobozokban rejlő energiagömbökkel tudjuk fejleszteni. A fegyverek fejlesztésére több lehetőség is adott, hiszen majdnem mindegyikhez másodlagos kiegészítő funkciót is hozzá lehet rendelni. Ezeket a fejlesztéseset a lebegő drónok által őrzött dobozokkal tudjuk megtenni. Érdemes a pihenő időszakban alaposan átkutatni a pályákat, hiszen az extra dolgok jól eldugott résekben és szobákban találhatóak. A fegyvereket szerencsére nem kell manuálisan újratölteni, hiszen a pörgős játékmenetben biztosan elég problémás lenne, minden teljesen automatikusan történik.

A játékban külön élményt nyújtanak a Glory Killek, amikor valamilyen vicces vagy brutális módon kivégezzük az ellenfeleket. Ezek általában életerőt vagy lőszert töltenek vissza, amik sok esetben nagyon is jól jöhetnek. Érdemes minden irányból kipróbálni a kivégzéseket, hiszen mindig más és más lesz a következménye.

Gépigény

Minimális gépigény:

  • Processzor: Intel Core i5-2400 / AMD FX-8320
  • Memória: 8 GB
  • Operációs rendszer: Windows 7, Windows 8.1, Windows 10 (64-bit)
  • Videókártya: NVIDIA GeForce GTX 670 (2GB) / AMD Radeon HD 7870 (2GB)
  • Dedikált videómemória: 2048 MB
  • Szabad lemezkapacitás: 45 GB

Ajánlott gépigény:

  • Processzor: Intel Core i7-3770 / AMD FX-8350
  • Memória: 8 GB
  • Operációs rendszer: Windows 7, Windows 8.1, Windows 10 (64-bit)
  • Videókártya: NVIDIA GeForce GTX 970 (4GB) / AMD Radeon R9 290 (4GB)
  • Dedikált videómemória: 4096 MB
  • Szabad lemezkapacitás: 45 GB