A Postal 2 egy FPS játék, amelyet 2003-ban adott ki a Running With Scissors. Nem egy mai darab, ennek ellenére a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Sokan minden idők legelmebetegebb játékának tartják, több országban is betiltották, így ha nem bírod a fekete humort, az értelmetlen, brutális erőszakot, a polkorrektség teljes hiányát, a levágott fejekkel való focizást és a macskák shotgunra húzását hangtompítás céljából, nos, akkor ez nem a te játékod.
A játékmenet
A játék főszereplője az embergyűlölő, cinikus Postal Dude, aki egy arizonai kisváros, Paradise külvárosában él egy lerobbant lakókocsiban. A kaland hétfőn indul, és minden nap kapunk 4-5 feladatot, amelyek nevetségesen könnyűnek látszanak, például el kell menni szavazni vagy meg kell látogatni apuci sírját. Azonban – a játék betegességéből adódóan – minden alkalommal pont ott és pont akkor történik valami malőr, amikor elvégezzük az adott feladatot. Az első alkalommal talán még elcsodálkozunk azon, hogy amikor befizetjük a csekkeket, egy bankrablás közepébe csöppenünk, később viszont már szinte várjuk is, hogy muszlim terroristák merényletet kövessenek el a templomban, miután meggyóntuk bűneinket.
Ahogy telnek a napok, a játék úgy lesz egyre brutálisabb és betegesebb. Főhősünk minden nap új ellenségeket szerez magának, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy miközben békésen sétálgatunk, valaki előkapja a stukkerét és hamarosan az egész utca csatatérré változik. Mindezt tetézi, hogy az erőszakos események megszaporodása miatt egyre több lesz a rendőr, akikhez később a SWAT-osok, az ATF-esek, végül a katonaság is csatlakozik. Azonban hiába a rendfenntartó erők sokasága, péntekre az egész város megőrül. Miután egy macskákat szállító repülőgép felrobban a város felett, macskák hullanak az égből, mindenki lő mindenkire, és ebben a káoszban kell hazaérnünk.

A város és lakói
Paradise egy elhagyatott arizonai bányászváros, amelynek vannak viszonylag tűrhetően kinéző kertvárosi és teljesen lekoszlott gettónegyedei is. A városban sok különféle épület található, például bank, könyvtár, pláza, templom, kórház, rendőrség, de van itt elmegyógyintézet, melegbár és Dave bácsi gyilkos-öngyilkos szektájának otthont adó ház is. A feladatok kapcsán természetesen minden épületet meglátogatunk előbb-utóbb. Maga a város szabadon bejárható, az egyes negyedei között hegybe vájt alagutaknak álcázott töltőképernyők vannak. A város egy része eleinte le van zárva útépítés, felújítás miatt, de minden nap újabb területek nyílnak meg és válnak bejárhatóvá.
A város lakói sokszínűek, az amerikai társadalom minden tagja képviselteti magát, persze erősen sztereotipizálva, a polkorrektséget totálisan mellőzve. Vannak itt fánkkal megvesztegethető rendőrök, homoszexuálisok, négerek, turbános muszlim terroristák. Ellenségeink között szerepelnek az erőszakos videójátékok ellen fegyverrel tüntetők, a könyvtárat felgyújtó környezetvédők és az emberhúst áruló hentesek. A fejlesztők saját magukat is beleírták a játékba. A hétfői napon főhősünk még a RWS-nál dolgozik, ahonnan kirúgják, a munkatársak azonban mindig mellénk állnak tűzpárbajban.
Összefoglalás
A játék összességében véve elmebeteg, mégis ez teszi teljesen emberivé. Az élet minden visszásságát felnagyítva, kiparodizálva és egy kis fekete humorral megfűszerezve mutatja be. Valójában a játék pont annyira lesz erőszakos és beteges, amennyire a játékos azzá teszi. Az összes küldetést el lehet végezni egyetlen pisztolylövés nélkül is, de akár a város összes lakójának a fejét is szét lehet loccsantani sörétes puskával. Tökéletes arra, hogy egy stresszes nap után kiéljük vele minden perverziónkat, kiadjuk minden dühünket és feszültségünket.
Minimum gépigény
- CPU: Pentium 3 1133 MHz vagy AMD Athlon 733 MHz Processzor
- RAM: 128 MB RAM
- GPU: 32 MB GeForce 2 vagy Radeon videókártya
- DX: 8.0
- OS: Windows XP SP3/Vista/7/8/10
- Tárhely: 1200 MB szabad hely
- Hálózat: Broadband Internet kapcsolat
Ajánlott gépigény
- CPU: 1.2 GHz
- RAM: 384 MB RAM
- GPU: 64 MB GeForce 3 vagy Radeon 8500 videókártya
- DX: 8.0
- OS: Windows XP SP3/Vista/7/8/10
- Tárhely: 1200 MB szabad hely
- Hálózat: Broadband Internet kapcsolat
