Az Age of Empires széria legújabb darabját már 2017-ben, az első rész megjelenésének huszadik évfordulóján harangozta be a Microsoft, de egészen 2019 őszéig mindössze annyit tudtunk róla, hogy lesz. Ezért aztán a rajongók minden információmorzsára úgy csapnak le, mint éhező etióp gyerek a segélycsomagra.
Tavaly novemberben végül megjelent a játék trailere, illetve egy videóinterjú Adam Isgreennel, a projekt kreatív igazgatójával. És bár a megjelenési dátumot még mindig nem tűzték ki, sok mindent megtudhatunk belőlük a játékról.
Miről fog szólni a játék?
A játék a középkorban játszódik. Úgy tűnhetne logikusnak, hogy a korábbi sort (ókor, középkor, újkor) folytatva az új rész a modern korban játszódjon. Például a 19. század fordulóján venné fel a fonalat, és végigvezetné a játékosokat a világháborúkon, az öböl-, a koreai, a vietnámi, stb. háborúkon, talán még az atomválságot is belecsempészné valahogy. Több oka is volt azonban annak, hogy a fejlesztők inkább a középkort választották. A legfontosabb az, hogy a középkor hatalmas időszakot ölelt fel, épp ezért nagyon sok az elmesélésre váró történet. Ennek a történelmi korszaknak olyan az atmoszférája és a hadviselése, hogy egyenesen könyörög, hogy ilyesfajta játékot készítsenek belőle. Minden bizonnyal sokat nyomott a latba az is, hogy a széria eddigi legkedveltebb darabja, az Age of Empries 2 szintén a középkorban játszódik.
Történelmileg teljesen hiteles lesz a játék. Igaz ugyan, hogy az Age of Empires 3 kissé elkanyarodott a fikció felé, ezt mégis jogosan várhatjuk el ettől a sorozattól. A fejlesztést végző Relic mondhatni szakértője a történelemnek, hiszen már nagyon sok történelmi témájú játékot készítettek. Az ígéretek szerint minden apró részletre ügyeltek, még a katonák cipőfűzője is korhű lesz. Körbeutazták a világot, hogy az egységek együttműködésének módjától a katonák viseletéig mindent kikutassanak.
A civilizációk sokkal jobban eltérnek egymástól, mint a széria korábbi darabjaiban. Az Age of Empires 2-ben ugyanazt a játékstílust lehet használni a legtöbb civilizációhoz. Nincs köztük lényeges eltérés: minden népnek van egy saját egysége és technológiája, amely a kastélyban elérhető, illetve civilizációra jellemző bónusza, például a hunoknak nem kell házakat építeniük, vagy a kelta gyalogság gyorsabban mozog. Az Age of Empires 3-ban már jelentősebbek a népek közti különbségek, például a kínaiak egy egység helyett egy egész csapatot képeznek ki a barakkban, a törökök városközpontja folyamatosan termeli a parasztokat, az oroszok barakkja pedig a tornyokat helyettesítve lő az ellenségre. Az Age of Empires 4-ben azonban még ennél is tovább mentek a fejlesztők, az ígéretek szerint az egyes népekkel való játékhoz gyökeresen eltérő stratégia szükséges, más stílusban kell játszanunk mindegyikkel.
Mindezeket ismerve a fejlesztés már minden bizonnyal a végéhez közeledik, és már nem kell sokáig kell várnunk az Age of Empires következő darabjára.