A programozási feladatok gyakorlása

A programozás tanulás fontos része a feladatmegoldás, hiszen anélkül nem lehet megfelelően elsajátítani a szükséges ismereteket. A példák gyakorlása azonban csak akkor válik kellőképpen hatékonnyá, ha egy sajátos módszertant követnek a diákok. Ez nem csak a megfelelő példák gyakorlására vonatkozik, hanem a feladatmegoldás sorrendjére is.

Nem mindegy a sorrend

Csak kevés diák van tisztában azzal, hogy nem mindegy, hogy a példákat milyen sorrendben oldják meg. Először mindig a könnyebb példákkal érdemes kezdeniük, amik jól megalapozzák a nehezebbeket. Ha a tanulók fokozatosan nehezedő feladatokat oldanak meg, akkor egyrészt mindig ismétlik a korábban tanultakat, másrészt pedig fejlesztik a tudásukat. A programozási feladatok kezdőknek és haladóknak is tartogathat kihívásokat, így azoknak is érdemes az alapoktól gyakorolni, akik úgy érzik, hogy már kellő rutint szereztek. Sokszor a vizsgán vagy az emelt szintű érettségin derül ki, hogy nem ártott volna még egy kis gyakorlás.

Gyakorlás munkafüzettel

A feladatmegoldásnak sokféle módja van. Vannak, akik a tanórán vett példákat oldják meg újra és újra, aminek megvan ugyan a maga haszna, de sok esetben ez kevésnek bizonyul a jó jegyhez. Mások az interneten talált segédleteket használják, ami azért nem javasolt, mert nem lehet visszakeresni a pontos forrást, így a megoldókulcs sem biztos, hogy jó. Sokan pedig az elméleti szakkönyvekben bemutatott feladatok megoldásával kívánják megszerezni a kellő rutint, többnyire sikertelenül. Mivel a programozási feladatok kezdőknek és a haladó szinten lévőknek sem egyszerű, ezért fontos, hogy egy olyan példatárat használjanak, ami lehetőséget ad a kreatív, fokozatosan nehezedő feladatokon keresztül történő gyakorlásra az alapoktól egészen az egyetemi szintig.

Címke: Programozási feladatok kezdőknek
2020-11-23