Bár napjainkban nehéz elképzelni, hogy annak idején csak némafilmek léteztek, de ez valóban így volt egészen az 1900-as évekig. A filmkészítők lelkesen próbálkoztak különböző módszerek, technikák alkalmazásával, melynek során egészen elképesztő ötletek is születtek azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne a mozgóképet és a hangot egymással párhuzamosan lejátszani. Aztán végül megtörtént az áttörés, és a filmek végre „felhangosodtak”.
A hang elektromos rögzítése
Miután a filmkészítők a mozgóképet és a hozzá kapcsolódó hangot sehogy sem tudták összehangolni egymással, a hanghullám képét megpróbálták „bevágni” a filmszalagba. Miután ez sem hozta meg a várva várt eredményt, ezért más megoldásokkal kísérleteztek. Végül sikerült elektromosan rögzíteniük a hangokat, amiket a filmszalagokon kialakított hangcsíkokon tároltak. Ez volt a mai, modern mozifilmek megszületésének egyik legfontosabb mérföldköve.
Ray Dolby és a zajcsökkentő eljárás
Az 1970-es években egyre nagyobb ismertséget szerzett magának Ray Dolby egy speciális zajcsökkentő eljárás kidolgozásával. Ő volt az, aki elsőként rájött arra, hogy analóg hangsávból sokkal jobb minőségű hangot lehet lejátszani. Így született meg nem sokkal később a Dolby Stereo kódolási formátum, aminek a lényege, hogy a jobb és a bal hangcsatornán kívül egy középső és egy sorround sáv is kikódolásra került. A nagysikerű mozifilmek közül az 1977-ben bemutatott Csillagok Háborúja volt az első, ami az újonnan kifejlesztett sorround hatással került filmvászonra.
A digitális hang megjelenése
1991-ben ismét egy forradalmi áttörésnek lehetett tanúja a világ. A digitális hang megjelenésének köszönhetően a filmrajongók pontosan azt hallhatták a moziban, mint a rendező a hangstúdióban. A technika különlegessége abban rejlett, hogy a digitális módon rögzített hangra nem tudott rárakódni zaj.